A májusfa

A templomokban ekkor a Szûzanya virágokkal felékesített oltára elõtt májusi ájtatosságokat tartottak. A májusfa a természet újjászületésének, ébredésének szimbóluma, és egyben szerelmi ajándék is.
     „Kedvesemnek háza elõtt, » Az éjszaka magas fa nõtt, » S gyenge szellõ lágy szárnyain, » Piros kendõ leng ágain.” (Népdal)
     Mióta állítanak májusfát? Errõl tudomásunk szerint legelõször Temesvári Pelbárt (XV. sz.) emlékezik meg. Miért szokás a keresztényeknél ezen a napon zöld ágakat rakni az ajtókra? Felel rá: amint mondják, Fülöp apostol, amikor Hierapolis városába érkezett, a hitetlenek azt a házat, amelyben megszállott, faággal jelölték meg, hogy majd másnap hajnalban rátámadjanak és megöljék. Reggelre azonban Isten angyala a város minden házára zöld ágat tûzött, és így szándékukban megszégyenültek.
     Egy XIX. századi szokásgyûjtemény a májusfa eredetét így írja le: Szent Jakab és Szent Fülöp midõn térítgetni jártak, útitársuk lett Valburga nevû szûz hajadon; õt ezért a pogányok tisztátalan személynek nyilvánították, s rágalmazták. A lány azonban, hogy elûzze gúnyolódásukat, elõvette vándorbotját, letûzte a földbe, elõtte letérdelt, imádkozott, s erre alig múlt el egy-két óra, midõn a pogányok szeme láttára kizöldült. Ez volt Szent Jakab apostol napja virradójára. Nõtlen ifjak ez idõtõl ez okon szoktak magas zöld fát jó magaviseletû hajadonok ablaka elõtt felállítani, mégpedig ha lehet, észrevétlenül.
     Egyes vidékeken e hagyomány napjainkban is él a fiatal és szerelmes legények körében. A szerelmes legény már jó elõre kinézi a falu környéki erdõben a megfelelõ fát, és május elsejére virradóra legénypajtásaival ellopja azt, felállítja a kedvese háza elõtt. Itt kell hangsúlyozni a lopás tényét, mivel az az igazi májusfa, amit úgy lopnak. Ebbõl kifolyólag azonban néha kisebb botrányok keletkeztek, mivel az erdõtulajdonosok nem nézték jó szemmel, ha a legények megdézsmálták erdejüket.
     Egyes helyeken valóban minden lánynak külön májusfát állítottak a legények. Éjszaka vágták ki az erdõben a fát, és május elsejére virradóra többnyire titokban állították fel. A két világháború között polgári hatásra divatba jött május elsején a szerenád, az éjjelizene.
     A májusfa lehet sudár, esetenként kérgétõl megtisztított fa, amelynek csak a tetején hagyták meg a lombját, vagy virágzó, zöldellõ ág. Az udvarlási szándék komolyságát jelentette a fa fajtája, nagysága. A Nyugat-Dunántúlon, valamint a Felvidéken a május elsején állított fát többnyire pünkösdkor bontották le.
     Az egyik legszebb szokás, amikor a falu vagy város fiataljai kimentek a mezõre, erdõbe április 30-án éjfélkor, virágokat szedtek, hazavitték, és azzal ékesítették magukat, otthonukat. Minden egyes háznál megálltak, lakomáztak, ettek-ittak, jól érezték magukat.
     Az ünnep hagyományos színei a piros és a fehér, valamint a zöld lombok. A ház védelmére virágszirmokat hintettek szét, majd összesöpörték egy sarokba, és a ház köré hordták.
     Flórián napja május 4-e. Flórián a tûzoltók védõszentje. A legenda szerint ugyanis imádságával már gyermekkorában megmentett egy égõ házat az elhamvadástól. Tisztelete az újkorban élénkült meg, és elsõsorban Közép-Európára volt jellemzõ. Patrónusuknak tekintették más, tûzzel dolgozó mesterek is: sörfõzõk, fazekasok, kovácsok, pékek, kéményseprõk.